Legfontosabb feladat a Közmunkaprogramban való részvétel


Közmeghallgatást tartott az Örkény Cigány Kisebbségi Önkormányzat, ahol Zsigmond Árpád elnök elmondta, önkormányzatuk az elmúlt évben  főleg a Közmunkaprogramban tevékenykedett. Feladataik közé tartozott a foglalkoztatottak közmunkaprogramba való beszervezése, a munkafolyamatok irányítása, ellenőrzése.157 fő vett részt a programban.


A CKÖ együttműködési megállapodást kötött a Pusztavacsi Erdészettel, a Pusztavacsi Honvédséggel. Ezáltal mintegy 30 fő sikerült kiközvetíteni 8 órás munkaidőbe a településről.
Az elnök tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a Közmunkaprogram 45 fővel, 6 órás részmunkaidőben újra indult, február 9-i tartó szerződésekkel.
Kifej
tette saját véleményét, mely szerint igen sajnálatos dolog, hogy a 6 órás részmunkaidős állásért havi 42.700.-Ft bruttó jövedelem jár, amely ~ 32.000.-Ft-ot jelent nettó jövedelemként. Tájékoztatót tartott a Micimackó Gyermekházról, amely 2010. májusában nyílt meg. A gyermekház a szülők bevonásával zárkóztatja fel a gyermekeket a közösségi életre, az óvodára, 0-3 éves korig. Nagy a kihasználtsága az intézménynek, napi 10-12 gyermek veszi igénybe.
A CKÖ vezetője az elmaradt Kisebbségi Napi rendezvényről is beszélt, amit az állami támogatás csökkentése miatt nem rendeztek meg. Az eddigi  550 e Ft lecsökkent 210 e Ft-ra.
A következő évről, a  kisebbségi önkormányzat lehetőségeiről is említést tett. Mint mondta, ígéretek szerint a következő évben sok pályázati forrás lesz a CKÖ részére. Saját bevételi forrás hiányában ezekre a pályázati forrásokra fognak hagyatkozni.

 

Tisztelt Olvasó!

Szeretne hasznos közösségi információkat, híreket, örkényi eseményekről fotókat, videókat megosztani másokkal!
Írjon a szerkesztőnek!


Julius Athina
szerkesztő  

E-mail: info@onlinelapcsoportkft.hu
Tel.: 30/213-6627

Bursa Hungarica

Pályázati kiírás:

A típusú
B típusú

Pályázati űrlap:

A típusú
B típusú

Tájékoztató

Dokumentáció

Melléklet.-1 / Melléklet.-2

A fenti dokumentációk megtekintéséhez Adobe Reader program szükséges.